Sokan érzik úgy napjainkban, mintha információ tengerben fulladoznánk. Nem mosódott bele világunk – egy többnyire digitális – kommunikáció újfajta szövetébe?

Eric Schmidt, a Google elnöke híressé vált mondása, miszerint az emberi faj 2010 – 2011-ben csupán minden két napban annyi információt hozott létre, mint amennyit egészen addig az írott történelem kezdete óta. Ez a hihetelen méretű információ keresztül folyik összekapcsolódott kultúráink érhálózatán. A kérdés: Mindez hatással van –e a valóságérzetünkre?

 

Igen. Hogyan és miért?

 

Az elmúlt néhány évszázad rendkívűl gyors kultúrális fejlődése a Nyugati és Északi nemzetek között egyaránt megteremtett egy lineáris, logikára épülő gondolkodási módot. Mióta modern tudományunk felfedezte a ‘osztott-elme’ jelenséget, mindezt a bal-agy perspektívájának bélyegezték. Egy domináns bal-agy perspektíva segített agyunkban megformálni egy olyan világot, mely tőlünk különálló – ‘odakint’ – és úgy éreztük ebből a pozícióból elfogadható, hogy környezetünket manipuláljuk és ellenőrzésünk alá vegyük. Ezt a perspektívát Francis Bacon ( az ún. ‘modern tudomány atyja), nagyon találóan úgy fogalmazta meg, mint azon képesség és szükséglet, amivel kiszedjük a Természetből rejtett titkait. Ugyanakkor ez a perspektíva, amely áthatotta az évszázadokat és mára domináns nézetté vált, arra is szolgál, hogy ‘kiábrándítson’ a világból – egy távoli, különálló és megfigyelő pozícióba helyezve. Kölcsönhatásunk a körülöttünk zajló világgal kapcsolatban részünkről eléggé passzívvá vált. Ennek eredményeként, képzelő funkciónk hatásának csökkenését szenvedtük el: Kevésbé merülünk bele a világba, mindössze az oldalvonalról kukucskálunk – vagy ami még ennél is rosszabb, a pedesztál tetejéről.

 

Modern, nyugati kultúránk olyan nagy mértékben hitelesítette és erősítette ezt a modellt, hogy mára ez vált támasztó oszlopunkká, legtöbbünk ugyanis passzív módon szerzi meg a híreket, információkat, utasításokat, stb. Passzív megfigyelőként és a média által elfogadott formában kapjuk az információkat, ennek megfelelően elraktározzuk, archiváljuk ezeket az adatokat, de alig reagálunk rájuk. Összetett életünk szokásává vált mindez, mely lehetővé teszi hogy képesek legyünk megbírkózni az életünket érintő egyre nagyobb mértékű hatásokkal, eseményekkel és kötelességekkel. Más szavakkal kifejezve, elváltunk és kiábrándultunk a minket körülvevő vibráló, élő környezetből.

 

Ebben az adat-gazdag világban egyre értelem-szegényebbekké válunk. Sokunkat sújtja le az érzés, hogy nem ’érintjük’ meg életünket elegendő módon, pusztán csak azt érzékeljük, hogy áthaladunk rajta. Míg ez egy kielégítő alkalmazkodási mechanizmus annak érdekében, hogy a komplex és bizonytalan, gyakran instabil világunkkal közös nevezőre jussunk, ugyanakkor kevésbé könyörületes, figyelmességet és kreatív módszereket szinte nélkülözve von be a résztvevő valóságunkba. Gyakran absztrakt módon látjuk világunkat, mintha különállóak és izoláltak lennénk az eseményektől, valamint a ’láthatatlan fonalaktól’ melyek elválaszthatatlanul kötnek össze bennünket. Kiéheztünk a valóságra, mivel olyan ritkán tapasztaljuk meg az intimitást és részvételt a körülöttünk vibráló világgal ( csak olyankor, amiket úgy neveztek el, hogy ’csúcs-élmények’ ). A lehetőség, hogy érezzük és kapcsolódjunk a világgal helyét a passzivitás valósága vette át, ami egy meghatározott valóság készletet biztosít számunkra – a ’fogyasztókat’. Továbbá, ez a valóság készlet szigorú kultúrális paraméterekkel és a megegyező gondolkodás módszerével érkezik. Kevésbé meglepő, hogy vannak emberek, akik az extrém felé hajlanak – sport, részegség, brutalitás, őrület – hogy visszaszerezzenek valamennyit az elvesztett vibrálásból és az élet megélésének érzetéből. Gyakran ilyen ’eufórikus’ pillanatokban jövünk rá, hogy életünk sokkal érdekesebb és jobban összefonódott, mint amennyire ezt gondolnánk. Sajnos, a legtöbb ilyen megvilágosodás a sokk különböző formáin keresztül érkezik, mint például egészséggel kapcsolatos problémák, vagy a valakinek az elvesztése kapcsán kialakult tragikus érzés. A jó hír ugyanakkor, hogy a világunkhoz fűződő részvételi kapcsolatunk újból érezhető és egyre erősebb mértékben jelenik meg életünkben.

 

Az általunk létrehozott hihetetlen mértékű információ javarészt az emberek millióinak köszönhető, ahogy videóikat a youtube-ra töltik, üzeneteket küldözgetnek, blogot írnak és aktívan résztvesznek a közösségi hálókon. Az elektromos forradalom, mely a TV-t és rádiót hozta számunkra, megtanított arra, hogyan üljünk kényelmesen és hogyan fogadjuk az információkat passzívan. A digitális forradalom ami csupán egy pár évtized leforgása alatt tört elő drámai módon, arra sürget minket, hogy vegyünk részt folyásában. Szörfözünk az interneten, képeket tekintünk meg és küldözgetünk barátainknak, videók sorozatait nézzük, saját videóinkat készítjük, majd feltöltjük, vagy saját zenénkkel kísérletezünk, stb. A részvétel listája minden nappal növekszik. Ahelyett, mint ahogy a régi modell szerint hagynánk, hogy az információ kegyétől függjünk, meg kéne fordítanunk ezt a kapcsolatot és használhatjuk arra is, hogy saját kifejezési formáinkat, kommunikációnkat, és hangunkat keltjük valódi életre, melyet továbbfejlesztünk. Meg van a lehetőségünk arra, hogy résztvegyünk és kapcsolódjunk kultúrális valóság érzetünkhöz. Olyan információkat kéne keresnünk, mely erősít bennünket, kinyújtózva a hasonlóan gondolkodó egyének és csoportok felé, szerveznünk kell magunkat és erősíteni az önmagunkkal és értékeinkkel kapcsolatos érzetünket. No meg persze, (ha van rá lehetőség) jó lenne a külvilágba lépni és új kapcsolatokkal, valamint közösségekkel találkozni, vagy legalább sétálni a Természetben, hogy új, kreatív gondolatainkon merengjünk.

 

Az emberi tudat, gondolataink és elménk állapota, mind életünkkel van összefonódva, tudatos gondolatainkat, a lézerfény erejével tudjuk a világba vetíteni. Mindannyian rendelkezünk azzal a kapacitással hogy észrevegyük mindannak a hatását, melyet magunkba engedünk, megfontolunk és automatikus reakció helyett választ érezzünk. Ha passzívak és unalmasak maradunk, akkor semmit nem adunk a környezetünknek. Ugyanakkor az izgalmas, vibráló, eltökélt attitűd és energia feléleszti azonnali valóság érzetünket.

 

Hogy az előttünk álló években tartós változást hozzunk létre, sokunknak fel kell ébrednie a passzív szendergésből és meg kell ragadni a valóságot, ki kell nyújtani kezünket világunk felé, észre kell venni saját kreativitásunkat ahogy elmerülünk környezetünkben és életünkkel energetikusan kell kapcsolatba lépni. Más nem marad hátra, minthogy csatlakozunk a globális beszélgetésbe.