Mint ahogy az ünnepelt gondolkodó Edward de Bono megjegyezte: ‘Ha mindenki hasonló irányba tart, akkor bárki aki egy másik irányba tart az “rossz”. Lehet, hogy a másik irány a jobb – mégis az a rossz.’ Hasonló a társadalmi konformitás erős húzóereje. Az emberek nem merik teljes bizonyossággal kifejezni, vagy cselekedni azt amit helyesnek tartanak, ha körülöttük mindenki ellenkező véleménynek ad hangot.
Ez a társadalmi konformitás húzóereje, mely legyen tudatos, vagy tudatalatti, de túlságosan erős. A veszélye, hogy ilyen környezetben a személy nagyobb valószínűséggel feladja személyes felelősségét, ahelyett hogy élne vele. Egy csoport nem rendelkezik elegendő felelősséggel a tagok részéről, mert minden személy azt gondolja, hogy az egész felelősséget meg lehet osztani egymás között. Mivel nincs egyéni panasz, hiszen az elhatárolódást okozna, ezért egy személy hajlamos a saját személyes felelősségének a feladására. Ennek az az eredménye, hogy mindenki erősíti a többi tehetetlenségét. Így a nem-cselekvés lesz az elfogadott norma a csoporton belül. A tehetetlenség ezáltal erősődik és jóváhagyásra kerül, gyakran személyes racionalizálás útján, hiszen már olyan sok energiát fektettek a csoportba. Az egyén erősen tart attól, hogy nincs igaza, így jobbnak látja inkább helyesnek megítélni a cselekedeteket. Ez a ‘félelem a felelősségtől’ a szocializáció terméke és az egyént formálja át, melynek következménye hogy a bizonytalansággal és a teljes élet komplexitásával az egyén kevésbé képes megbírkózni. Ennek eredménye az a tendencia, miszerint az emberek inkább választják a ‘tömegbe’ való olvadást, vagy más szóval, csendes részévé válnak a tömeg kollektív viselkedésének. És pontosan ez a viselkedési típus az, melyet diktátorok és a gazember ‘vezetők’ megragadnak, mellyel hatalmat és jogalapot nyerhetnek.
A hatósági figurákkal szembeni engedelmesség egy olyan jellemvonás, mely régóta az egyénbe van kondicionálva. Egy gyermek először ki van téve szüleinek, majd a tanárainak, ezután egyenruhás közalkalmazottaknak, végül főnököknek. Az egyént íly módon betanítják arra, hogyan működjön és viszonyuljon helyesen a már megalapozott hierarchikus társadalmi rendszerhez. Ez hozza létre azt a ‘hitet’, hogy egy személy soha nem teljesen szabad a viselkedésében, hiszen szinte mindig valaki másnak az ellenőrzése alatt van, aki befolyásolja az eseményeket. Paradox módon, nagyon sok ember meggyőzi önmagát, hogy rendelkeznek személyes szabadsággal, de külsőségekben tartanak a ‘túl nagy’ szabadság megnyílvánításától. Felmérések azt állapítják meg, hogy azok az emberek akik a legjobban konformálódnak, kevesebb toleranciával rendelkeznek a bizonytalansággal és kétértelműséggel szemben. A társadalmi konformitás így vési be a biztonság érzetét: tartozni valahová egy biztonságos menyország, ahol az embert védelem övezi. Ugyanakkor az ilyen érzelmek – komfort, vagy diszkomfort – gyakran születéstől elindított társadalmi programok. ‘Emberi viselkedésünk’ többnyire azokból a befolyásokból születnek, melyek formáltak bennünket. Azonban gyakran nem kerül számításba a tudatosan felépített társadalmi erők szerkezetének a mértéke annak érdekében, hogy kormányozzák és formálják a tömegeket. Számos társadalmi intézményen keresztül speciális ‘tudás rendszerek’ jönnek létre melyek a stimulus nyájas és konszenzusos eszközeivel látják el a társadalmat. A helyzet ‘valósága’ az, hogy finoman rákényszerítenek bennünket az imitáció rendszereibe való beiratkozásra, melyeken keresztül arra idomítanak, hogy olyan információkat memorizáljunk, melyeket tudásként fogadtak el. Ezt az információt azután a hatalom intézményei kényszerítik tovább autoriátus intézményein keresztül (mint tudomány és ‘szakértőség’), így tűntetve fel mint igazság.
Számos alkalmazásban álló módszer magába foglalja azt is ahogyan a nemzetállamok használják az ‘igazság valóságát’ azáltal, hogy látszólag akkuráns statisztikai jelentéseket bocsátanak ki, melyek tapsra érdemes helyzetekről beszélnek. Ismét, ez a ‘szakértő a fehér laborköpenyben’ taktika. Hogy egy ilyen információ hatásos legyen nem állhat túl messze az igazságtól, más szavakkal, a valóság látszatát kell keltenie. Kereskedelem, munkaügy és pénzügyi kimutatások csak példák erre. És az általános népesség melyik tagja rendelkezik azzal a tudással és/vagy forrással hogy leellenőrizze és jóváhagyja ezeket a számításokat? Na meg igazából kit érdekel? Azok az emberek akiknek van ilyen tudás a birtokában többnyire azok, akiknek komoly érdekeltsége van az illúzió fenntartásában, mint például a pénzügyi világ. Amint egy hamis (vagy ‘doktorált’) állítás elő lett tárva és a nyílvánosság elfogadta, azután alaptétellé válik és nagyon nehezen lehet lebontani, vagy hitelteleníteni.
A gondolat ‘megengedett’ szabadsága a társadalmon belül általánosságban a szabad gondolat kifejeződése egy előre-megfogalmazott rendszeren belül: nem jelöli a rendszeren kívüli szabadságot. Végtelen klisészerű helyzet inspirál izgatott rebelliseket, mint például a dühöngő bohóckodókat, akik hotelszobákat zúznak porrá, vagy televízió készülékeket dobálnak az utcára. Később ezek egybeforrnak az utánzóművész nagyvállalati rock – PR-ral. Összességében, az ilyen ‘rebellizmus’ megengedett, sőt bátorítják is, mert ezek a bohócok rekordszámra eladhatók. A rebellizmus ezen formája csak további hozzájárulás egy fogyasztói társadalomhoz, habár más lencsén keresztül.
A másik oldalról, a gondolatok alternatív rendszereit gyakran felforgatónak bélyegzik és vagy meg akarják változtatni, vagy semmibe veszik. Íly módon speciális fizikai, mentális és érzelmi minták ívódnak be, kényszerítenek és modulálnak emberi intézmények által. A sztandardizálás ki lett használva, mint egy rendezett és magas létszámú népességhez eléréséhez szükséges kulcs. Mégis ugyanez a módszer az átka a tudatos gondolkodás fejlődéséhez nélkülözhetetlen természetes szükségletnek. Ez a lépésről lépésre haladó folyamat az embereket csordaként tereli egy egyre erősödő mértékben kontrollált társadalmi környezetbe, mely szintén belső természete révén arra szolgál, hogy meggyöngítse a társadalmat változtató elemeket.
A változás társadalmi elemei minden társadalomban azok az emberek akik nem félnek elszakadni a társadalmi kondícionálás normájától és megtanulnak önmagukért gondolkodni – gyakran a tömeg húzása ellenére akik rossz úton mennek a ‘jó’ irányba. A felébredt egyénre ma jobban van szükség mint valaha, hogy a tudatos gondolkodás és tudatos viselkedés közösen létrehozza az előre vezető utat a bennünket körülvevő mocsáron keresztül, és hogy világítsanak a jó úton a ‘rossz’ irányba.
