Jorge Luis Borges argentín író egyik híressé vált írása egy nagyszerű Birodalomról szól, melyről egy éppen olyan részletes és teljesen mérethű térképet készítettek, mint maga a Birodalom volt. Ez a bizonyos térkép ugyanúgy növekedett, vagy veszített méretéből, ahogyan a Birodalom nyerte, vagy veszítette területeit. Amikor aztán a Birodalom elbukott, nem maradt belőle más csak a térkép. Ez a ‘képzeletbeli térkép’ maradt fenn végül, mint a nagyszerű Birodalom egyetlen megmaradt valósága: a fizikai valóság szimulációja, amely most már mindenkit magába foglal. Valamilyen értelemben mondhatjuk, a mai világ is a valóság egy szimulációjában való létezés felé halad. Világunk egyre inkább szimbólumokon és jeleken keresztül kap értelmet; az észlelt valóságot létrehozó és fenntartó művi dolgok között mozogva az emberi tapasztalás csökken. Ennek jelentős részét a globális média vezényli, valamint az egész világot behálózó uniform ‘kultúr-kúszása’, a nyugati életmód mintáknak az általánossá tételével. A tárgyak és vágykeltők fogyasztói tömegtermelése által, az emberek figyelme és fókusza egyre erősebben fordul a felületes képességek és hamis értékrendszerek felé. A globális média, a mozin, televízión és nyomtatványokon keresztül, vállán hordja a felelősséget az értelem és értékek érzetének elhomályosítása és a szándékosan alkalmazott figyelemelterelési technikák miatt. És természetesen a globális média szívében nyugvó hihetelen mértékű propaganda, valamint a mentális / érzelmi manipulációi miatt is. Amikor szándékosan árasztják el az emberek tudatát olyan képekkel melyek valóságosabbak a valóságostól, a kialakuló hyper-valóság érzet szétrág mindent melynek értelme és jelentősége van.
A banális valóság propagálása felé való elmozdulás az egyre nagyobb mértékű központosított ellenőrzés alá került média szívében fekszik. Kicsit az is aggasztó, hogy a legtöbb nyugati médiát mindössze egy maroknyi óriási nagyvállalat birtokolja: News Corp, Viacom, Time-Warner, Disney, Vivendi Universal és Bertelsmann.
A fősodrású média örömmel kínál amolyan kaleidoszkóp – szerű kitekintést a világ eseményeire, mintha egy széles vászon múló színei lennének. Minden nap változik a mozaik és események, tragédiák, puccsok, katasztrófák, a politika, mint csillogó labda villannak fel a szemek előtt. Ennek eredményeként a néző csak nagyon ritkán képes egy problémára koncentrálni és így nagyon kevés dologra emlékszik. De szüksége sincs arra, hogy egy bizonyos témára emlékezzen, hiszen a következő nap már több, mint valószínű egy másik esemény fogja az előzőt felváltani. Ily módon a néző számára megadatik ugyan a ‘táplálék’ és a ‘nyitott hírek’ érzete, ugyanakkor megtagadják tőle a helyzet bármilyen valódi ‘igazságát’ és a tudás bármilyen mélységét.
A fősodrású média és a szórakoztatóipar olyan mértékig manipulálja a nézők érzelmeit, hogy legtöbben közülünk érzéketlenné váltak. A légvárépítés médiája megengedi, hogy kiéljük fantáziánkat, azt feltételezve hogy ez egy kevésbé ártalmas mód. Egyfajta kiengesztelést nyújt, hogy elfeledjük a mindennapi élet szabályszerűségét. Egy olyan külső felületet nyújt számunkra amire lehet vetíteni, megteremti a barátok és/vagy kollégák közötti beszélgetésre alkalmas teret, beszédtémát nyújt, vagy lökhárító zónaként elfedi az egymással nem beszélgető család szégyenérzetét. Legtöbbünk számára a média a mindennapi élet kiegészítő részét képezi. Ennél fogva saját eseményeik magukkal húznak, drámáik lenyűgöznek. Saját érzéseink megerősítésének tűnnek, ahogyan összekapcsolják, lefordítják, vagy leírják számunkra a világot.
Egy másik még inkább aggasztó lehetőség, ahogyan a televízió fiatal gyermekekre olyan hatást képes kifejteni, mely ‘visszamaradt fejlődést’ eredményezhet. Mindennek pedig további következménye egy kevésbé fejlett ‘neurológiával’ rendelkező felnőtt generáció felnövekedése. Joseph Chilton Pearce, gyermekkutató, egyik megjelent tanulmányában utal arra, hogy a televízió megakadályozza a gyermekek felsőbb agyának fejlődését, minthogy a televízió kizárólag az agy alsóbb részeivel (un. Hüllő) lép kapcsolatba. * Ha a felsőbb agy nem aktiválódott elegendő mértékű külső stimulus által – ami csak nagyon ritkán jelenti a gyermekekkel foglalkozó intézményeket – akkor 11 éves korban az agy elkezdi pusztítani a fel nem használt neuronjainak nagy részét. Ez a visszamaradt fejlődés egy maradandó állapotához vezethet. Mindez nagyon sok gyermekben a megfelelő stimulációk hiányát mutatja, mely a túlzott mértékű intézményesítés és a kontrollált társadalmi környezet eredménye. Továbbá, az agyunk 25 éves korunkig nem teljesen érett meg, ami megmagyarázza, hogy a reklámipar és kondícionáló intézmények miért célozzák már olyan korán a gyermekeket. Az emberi kreatív képzelőerőt a képzelgő programozás készre gyártott készletei váltották fel. A nagyvállalati szórakoztató ipar egy hihetetlenül nyugtató absztrakciónak bizonyult, emellett pedig kíváló ’függőség a figyelemeltereléshez’. Ez már a harmadik évezred, amiben élünk – F. E. = (Figyelem Elhárítás)
Ahogy a globális fősodrású média és a hyper-valóság kiterjesztése teret hódít mindennapos életünkben, elzsibbadunk az erőszaktól, háborúktól, vérontástól melyek mint média parádé haladnak el szemünk előtt. Az is egyre aggasztóbb, hogy a fiatalabb generáció is egyre érzéketlenebbé válik az extrém tartalommal szemben, ahogy a a videójátékok egyre inkább olvadnak össze katonai szimulációkkal és erőszakos tartalommal. A gyerekek szórakozása gyakorlatilag összeolvad a háborúsdival, amint a harcászati játékok és a lövészet szimulációja (a szimulációban a játékos válik az első számú lövésszé) válnak sikerlistássá és játék jelenséggé. Az erőszak szimulációja és a katonás macsóság a hátborzongatót valótlannak, lényegtelennek és fantáziadúsnak mutatja. A belemerüléshez csak egy gomb megnyomására van szükség, ami azonnal ‘igény szerinti’ borravalóval elégíti ki a figyelem elterelődését. Ez valóban a fájdalommentes élvezetek veszélyes keverékévé válhat, hiszen minden erőfeszítés nélkül csak egy gombnyomással elérhető. Túl könnyű belecsúszni a légvárépítés figyelemelterelő rezsimébe és élvezhető kényeztetésébe.
Az elmúlt másfél évszázadban az emberiség a tömeges társadalmi struktúra felé mozdult el, ez a tömegesítés egy modern projektje. Modern ‘multi-funkciós’ környezetünk egyre inkább tűnteti fel a racionálist, irracionálisnak és az irracionálist, racionálisnak – nem élünk véletlenül egy feje tetejére állított világban?
Ha fel akarunk ébredni a körülöttünk folyamatosan manifesztálódó hyper-realitásból, szükséges figyelmünket a mindennapi életünk fő eseményeire fordítani, el kell kezdeni táplálni saját belső autoritásunkat és el kell dönteni, mit szűrünk meg,mit engedünk be, illetve mit zárunk ki. Aktívabbá kell válnunk abban is, ahogyan kapcsolódunk a világunkkal, a valóság érzetünkkel és Földünkkel.
* Chilton Pearce, J. The Biology of Transcendence: A Blueprint of the Human Spirit.
Rochester, VT: Park Street Press, 2004
