Egy híres 13-ik századi Perzsa vers egy idős asszonyról mond el egy történet, aki miután találkozik egy sassal – mely az ablakának párkányára repült – bezárja, hiszen még soha nem látott sast korábban. Amint az öreg asszony jól megnézte a madarat, így szólt: ,,Milyen mókás külsejű ez a galamb!” Ezután fazonra vágva megigazította szárnyait, csőrét kiegyenesítette, majd karmait is rövidebbre vágta, ezáltal megváltoztatta a kinézetét, hogy úgy nézzen ki a madár, ahogy elképzelése szerint kellene. Ez a perzsa vers visszatükrözi az emberi gondolkozást alakító társadalmi kondícionálást: az ismeretlen, vagy ‘más’ megváltoztatása, hogy a jelenlegi észlelésünk számára elfogadható legyen. Más szavakkal, fazonra vágva, hogy az “alap modellnek” megfeleljen.
Egész életünkben ki vagyunk téve az irányításnak, folyamatok és intézmények szisztematikus struktúrájában. A kondícionálás ezen környezetében a hiedelmek szinte belénk ‘nőnek’. Amint részévé válnak a társadalom által konstruált önmagunknak, attól kezdve fenntartjuk, megerősítjük, védelmezzük, gyakran tudat alatt, pszichológiai folyamatokon és észlelésen keresztül. Néhány ritka kivételtől eltekintve, szinte minden ember speciális kultúrálisan-meghatározott környezetben nő fel. A személyt uraló társadalmi milliő ezután nekilát ajánlgatni számos, a társadalom-kultúra normáinak elfogadott gondolatot és viselkedési formát. Ezek különböző formában működnek, úgymint személyes hit; vallás; tudomány; nyelv és érzelmek; tagadás és kétség; boldogság és félelem; védelem és biztonság (identitás és hovatartozás); jóllét és materializmus.
Amint ezek beágyazódtak, a személy a továbbiakban hajlamos azt hinni, hogy mindezek ‘szabad gondolatokból’ fakadnak. Végül megerősítjük azokat a hiedelmeket, melyek belénk nőttek, elfogadjuk és védelmezzük, mintha csak a miénk lenne. Tehát, mikor azt mondjuk, hogy ‘nem hiszem’, gyakran ezzel azt fejezzük ki, hogy ‘automatikusan tagadok, vagy kizárok mindent, amit az agyam nem képes befogadni’. Ennek a végeredménye, hogy legtöbben csak ‘hisszük’ azokat a dolgokat, melyeket hinni akarunk, vagy ami beleillik az észlelésünk szerinti szemléletbe és/vagy tapasztalásunkba. Mivel elköteleztük magunkat ezekkel a hiedelmekkel, ezért kiemelkedően fontosnak érezzük, hogy támogassuk azt a befektetést amit tettünk. Végülis, ki szereti ha kiderül, hogy nincs igaza?
Nem csak örömmel támogatjuk saját kicsiny hiedelmeinket, de még képesek vagyunk bárkivel, vagy bármivel is egyetérteni, ami látszólag egyetértésben van velünk. Például, figyeld meg, hogy milyen gyakran ‘szavazunk’ azokra a dolgokra az interneten melyeknek pozitív értékelése van, mint a könyvek, vagy filmek esetében, de gyakran tudomást sem veszünk, vagy kevés eséllyel fogunk úgy értékelni valamit, hogy ‘segítőkész’ a nem pozitív tartalmúak esetében. Az emberek természetük szerint inkább jóváhagyják hitrendszereiket és identitásukat azáltal, hogy azokat a cselekedeteket és tapasztalásokat promótálják, melyek megerősítik és hitelesítik saját kondícionált készleteiket. Ritkán keresik az olyan tapasztalatokat, melyek észlelésükre aktív kihívást jelent, ezáltal bizonytalanságot és kétséget hozva létre. Hány szélsőjobboldali beállítottságú ember töltene el időt a lefrissebb szocialista hírlevél olvasásával? Mégis, a fixa idea a szabad gondolkodás ellensége.
Gyakran az a helyzet, hogy ha az ember sikeresen szeretne az életben boldogulni, akkor fontos, hogy ‘belepasszoljunk’ a tömegbe, hogy elkerüljük a társadalmi kirekesztést, vagy egyéni elidegenedést. Meg kell tanulnunk, hogyan jöhetünk ki másokkal. Végülis, társadalmi állatok vagyunk. Annak a megkísérlése, hogy a társadalmilag elfogadott ‘normális’ viselkedéstől eltérően éljünk, általában nehézségekhez és bizonyosfokú elidegenedéshez vezet. Mondhatjuk, hogy különösen ezekben az időkben, mikor többnyire középszerű emberek a vezetők.
Még a Delphoi templom falain olvasható a híres mondás ‘Ismerd meg Önmagad’, az ilyen ideák mára megkoptak, de legalábbis kisebb jelentőségűvé váltak a következő generációknál. Az ilyen ősi templomokat az oktatásügy, vallás, jog és politika épületei váltották le. A különféle egyedi utak és kapacitások ‘hivatalossá’ váltak a néhány kiválasztott kultúrális és/vagy vallási intézmények között.
Sokan talán nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy ezek a folyamatok működnek az életükben, hiszen hatásuk lassan alakul ki és nem hirtelen. És ezek a folyamatok egy ember korai életéveiben már elkezdődnek. A korai gyermekkori indoktrinációi – szülői szocializáció és az oktatás – együttes hatásain keresztül, gyakran sikeresen be vagyunk kondícionálva egy speciális ‘magatartás és észlelési valóságba’. Amint ez beágyazódott, ezek a hit készletek egyfajta függőséget alakítanak ki.
A kollektív társadalom további szolgálata, hogy a legtöbb fizikai, mentális és érzelmi viselkedést kierőlteti és módosítja. Így, akit társadalmilag a legértékesebb személynek tekintenek, leggyakrabban ők azok, akik demonstrálják a konszenzuson alapuló társadalmi viselkedéshez és mintákhoz kapcsolódó adaptálódásukat és alkalmazkodó képességüket. És mivel az ilyen egyének hitvilága soha, vagy csak nagyon ritkán kerül megkérdőjelezve a társadalmi milliőben, így könnyebb a személynek is elfelejteni, hogy miért is hordozza hiedelmeit magában. Emlékeznünk kéne arra, hogy a hiedelmek nem tények: egy hiedelem azért ‘hiedelem’ mert se nem tudás, se nem igazság. Ez egy hitbeli meggyőződés – egy érzelmi puttonnyal ellátott gondolatforma. Vizsgálódással már észrevehető, hogy sok hiedelem számos indoktrinációs folyamat eredménye, mint például az érzelmes nyelvezet és a súlyosan megpakolt asszociációk. Példaként említhetjük az ország iránt érzett szeretetet (patriotizmus, nacionalizmus), istenszeretet, család és törzs szeretete, értékek és az erkölcsös önmagunk szeretete. Ezekért a hiedelmekért emberek egész csoportjai – akár egy nemzet is – sokat feláldoz a közös érzelmi befektetéseik védelmének érdekében. És ha az emberek többsége ugyanazzal a hiedelemmel azonosul, akkor kevésbé valószínű, hogy valaki megkérdőjelezné őket. Ha valaki ezt tenné, viselkedése ‘abnormálisként’ lenne bélyegezve.
Mondhatjuk, hogy a társadalom fazonra ‘vágja – szabja’ az emberi elmét – napi tudatosságunkat és észlelésünket – azért, hogy a gondolkodásban egy általános konszenzust formáljon. Így egy kollektív tömeg jobban menedzselhető – a sasból galamb lesz.
Ezek olyan folyamatok, melyekre oda kell figyelnünk, hogy képesek legyünk viselkedésünkre, társadalmi szerepeinkre és attitűdjeinkre mindezt kivetíteni.
A világ és társadalmi milliőnk nagyon gyors változásokon esik át. Ezek az idők mindezekért rendelkezésünkre állnak, hogy figyelmességünket fejlesszük és teljes résztvevői lehessünk a ránk váró tudati tágulás korszakának.
