Erich Fromm humanista filozófus a modern világot a birtoklás és létezés közötti ellentmondásos küzdelemnek tekintette. Az ember szükséglete, úgymint az értelem keresése, a jóllét és személyes növekedés konfliktusban áll a tőlünk eltérő külső világgal. Fromm meglátása szerint a konfliktus feloldása “az emberi szív radikális változásában” található. Számomra, a személy jóllétét övező probléma a szabadság észlelésében és annak megtapasztalásában bontakozik ki. A képesség, mellyel felismerjük és bensőnkben kialakítjuk a jóllétet, alapvető kapcsolatban áll azzal, ahogyan egy személy saját szabadságát megtapasztalja.

A szabadság nem egyszerűen egy olyan állapot, mely pusztán csatamezőkhöz, nemzetekhez és emberi jogokhoz kapcsolódik. Lényegi szinten az önvalón belüli szabadságról és arról a harcról szól, mely a személyes szabadságunk fenntartásáért folytatott mindennapos küzdelmünk. Erich Fromm sokat foglalkozott írásaiban az emberi szabadsággal. (i) Fromm úgy vélte, hogy a szabadsággal szembeni velünk született félelem a születési folyamatból ered. Az újszülött tehetetlensége és a védelemért járó rendkívül hosszú ideig tartó függő viszony eltart egészen a felnőttkorig az emberi biztonság szükséglete miatt. Fromm nézete szerint a társadalmi kondícionálás iránti hajlandóságunk alapja biológiai hajlam. Talán ez magyarázat arra, hogy gyakran miért fordulunk külső tekintélyek felé (szülők, tanárok, partner/szerető), a személyes izoláció érzetét kompenzáló erők. A modern társadalom azáltal hasznosította ezt a tendenciát, hogy jóváhagyta és megerősítette a külső társadalmi rendszereken alapuló függőséget. Ugyanígy, kultúránk gyakran helyteleníti azon egyéneket akik a függetlenség és önmagukba vetett bizalom magas szintjén állnak. Egy olyan világban, ahol a kapcsolatok, az együttérzés és az együttműködések erősödnek, a személyes szabadság jelenléte kritikus. Túl sokáig fókuszáltunk arra a játékra, mely a szabadságot külső erők által létrehozott kiállításként ábrázolja, miközben a személyes szabadság belső korlátozását nem vesszük észre. Számomra a szabadság semmit nem jelent, ha ez nem a szív szabadsága.

Gyakran beszélünk szabadságról, vagy hallunk másokat beszélni róla, úgy mint valamivel rendelkezés. Íly módon a birtoklás értékévé válik. Vagy van nekünk, vagy nincs, mások rendelkeznek vele, vagy manipulálják, kontrollálják, stb. Modern felfogásunk a szabadságot egyfajta kereskedelmi termékként értelmezi – egy materiális tárgy amivel kereskedünk. Nagyon sok helyzetben, nagyon sok emberrel kapcsolatban ez igaz. Továbbá, ha valakit elrabolnak, vagy börtönben tartanak, akkor a szabadság egy nagyon valódi fizikai valósággá válik. A magam részéről a szabadságot úgy szeretném megvitatni, mint egy létezési állapotot.

Azt jelenti, hogy rendelkezünk a megfelelő attitűddel és perspektívával. Ebben az értelemben, a szabadság egy folyamat: szabaddá válás valamitől, vagy szabadság ahhoz, hogy valamit elérjünk. Fontos, hogy létrehozzuk azt a szabadságot, amibe be tudunk lépni, máskülönben hova megyünk? Szabadságunkat létrehozhatjuk a múltból – de még a jelenből is – amennyiben szeretnénk továbbmozdulni a létállapot más szintjei felé. Például, múltunk nem határozhatja meg azt, hogy milyenek szeretnénk lenni a jelenben. Tanulhatunk belőle, fejlődhetünk a tapasztalás által, de ha a továbbiakban nem hasznos, vagy éppen hátrányos, akkor meg kell tanulnunk hogyan hagyjuk magunk mögött. Mindannyian rendelkezünk azzal a választási lehetőséggel, hogy meghatározzuk, hol szeretnénk LENNI.

Ha nem tudjuk önmagunkban megteremteni ezt a szabadságot, akkor Doris Lessing szavaival élve saját börtönünkké válunk “Börtönök, melyeket magunk választottunk”. (ii) Azt se feledjük, hogy belső szabadságunk velünk tart, bármerre is megyünk. Ha úgy érezzük, hogy nagyon kevés a valódi belső szabadságunk, az is velünk fog tartani, függetlenül attól, hogy egy indiai meditációs központban, vagy Dél – Amerikai Andokban vagyunk-e. Röviden, nem menekülhetünk meg saját magunktól. Ezért rendkívül fontos, hogy szabadon tudjunk az életünkre hatást gyakorló napi eseményekkel foglalkozni. Nem tudjuk a körülöttünk történő eseményeket kontrollálni, de szabadon megválaszthatjuk azt, hogyan reagálunk rájuk. Miközben tapasztalatainkon át haladunk, megválogatva a szívünkhöz közel álló kapcsolatokat és helyzeteket, íly módon egy szándékos utazóvá válhatunk, a random utazó helyett. Az alapvető kérdés, amit feltehetünk magunknak: hogyan akarunk élni?

Számomra, az “élő munka” része ennek a kérdésnek a megválaszolása – a munka, amit belsőleg végzünk azért, hogy felkészülten és jobban éljünk a külső világban. A szabadság két aspektusa találkozik itt – a külső és belső világ kereszteződésében. Ez az a hely, ahol világképünk és a világ fizikai valósága egybeolvad. Ha meg tudjuk érteni, hogy a világot csak annyira tudjuk megtapasztalni, ahogyan “mi vagyunk”, akkor kiderül, hogy a szabadság nem más, mint annak a szabadságnak a tudatos, vagy tudattalan visszatükröződése, melyet saját magunkon belül észlelünk. Más szavakkal, szabadság érzetünk éppen annyira van közel, vagy távol, amennyire meghatározzuk. Talán ellentmondásosnak hangzik, de amit szükséges elérnünk, az valójában a szabadsághoz fűződő saját észlelésünk felszabadítása. Annak az oka, hogy még mindig sokan vagyunk akik nem állunk meg, hogy ezt megfontoljuk, vagy nem tartjuk mindezt szükségesnek, abban keresendő, hogy még nem rendelkezünk azzal a szabadsággal, amivel felmérhetjük saját szabadságunk állapotát! Ahogy korábban írtam, a szabadsággal nem rendelkezünk, ez egy folyamat – egy cselekvés – és ezért valami olyan, amiért dolgozunk, amiben részt veszünk. Saját szabadságunk egy részvételi folyamat.

Ez a folyamat esetleg a kisebb dolgoknak az elvégzését jelenti, amelyek fontosak az életünk számára és nem feltétlenül a “váltsuk meg a világot” vagy hasonló nagy tettek kategóriába tartozik. Szükségünk van arra a szabadságra, hogy képesek legyünk döntést hozni, hogy legjobb belátásunk szerint cselekedjünk, hogy létrehozzunk örömteli pillanatokat, melyeket megoszthatunk másokkal. Vagy ez lehet a szabadság, amivel úgy kezdünk változást létrehozni, hogy egyszerre egy dolgot változtatunk meg. Életünk egy nagy humán élő szövet része. Egy kicsiny változással számtalan további változást befolyásolhatunk látható és láthatatlan kapcsolatokon keresztül. A szabadság az, hogy rendelkezünk a választás lehetőségével, amellyel változást hozunk létre, valamint felelősséget vállalunk az élő szöveten belüli saját részvételünkért, ami maga az élet.

A személyes szabadság az intelligencia egyik kifejezése is: nem egy intellektuális tanulás, hanem inkább társadalmi intelligencia, spirituális intelligencia, érzelmi intelligencia, és ösztönös intelligencia. Mindez a személyes szabadság intelligenciája. Erről Rumi jut az eszembe, aki így írt az ösztönös és szerzett intelligencia közötti különbségről: “Kétféle intelligencia létezik: Az egyik a szerzett/ahogyan egy gyermek az iskolában tényeket és koncepciókat memorizál/könyvekből, vagy abból, amit a tanár mond, aki hagyományos tudományokból összegyűjtött információkat ad át/ … Van egy másik fajta/ … már elsajátított és benned tárolt./ A forrás, mely túlárad a tartályán. Egy frissesség/a mellkas közepén …/Ez a második tudás a forrás forrása/belőled indul és kifelé halad.” Ez a második tudás – a mi ösztönös intelligenciánk – már eleve mindannyiunkban megtalálható. Emberi lényként örököljük ezt a tudást. Számomra a szabadság az a képesség, amellyel kapcsolódunk ehhez a belső tudáshoz – és ezáltal cselekszünk. Végülis, a valódi szabadság az emberi szív állapota.

A szabadság szeretete számomra azt jelenti, mint szabadként mélyen szeretni önmagad, másokat és hogy elfogadod a soha véget nem érő változás igazságát. Azt jelenti, hogy boldog vagy akkor is, ha egyedül vagy önmagaddal és boldog vagy másokkal, ahogyan ki be járnak az életünkben. Azt jelenti, hogy szabadon és csodálatosan kapcsolódsz azokkal, akikkel találkozol és sikeresen kezeled azokat, akikkel nehéz jól kapcsolódni.

Owen Fitzpatrick

(i) Erich Fromm ‘Félelem a szabadságtól’

(ii) Doris Lessing, ‘Börtönök, melyet magunknak választottunk’ (1987)